Menyasszonyok, vőlegények

Aki fellapozza e regényt, már az első oldalakon magát tükör előtt meztelenül illegető szerelmespárról olvas, később forró és kevésbé forró együttlétekről, titkos bordélyházról, pezsgőben fürdetett kisvárosi primadonnáról. "Ölelni akarom a meztelen testedet" - ez jellegzetes mondata, a meztelenség az egyik uralkodó szava az 1945-öt követő években játszódó, ironikusan kritikai hangvételű műnek. Holott a Menyasszonyok, vőlegények - a cím a legkevésbé sem fedi a nők és férfiak közötti tényleges viszonyokat - a legjobban felöltöztetett magyar regények egyike. Nem csupán azért, mert szereplői öltönyben, kiskosztümben, sportzakóban vagy épp neglizsében is megvesztegetően hiteles alakok. Beöltöznek ők környezetükbe, ilyen-olyan lakásukba, zavaros ügyleteikbe, szellemidéző szeánszaikba, illúzióikba, még pokluk lángjaiba is.
Szobotka Tibor (1913-1982), a tanár, anglista, rádiós műsorfőtitkár, egyetemi professzor, a mindig skatulyából előhúzott úriember ifjúságában Budapest egyik szívtiprójaként halmozta sikereit (erről s gazdag egyéniségének lényegibb vonásairól felesége, Szabó Magda festett emlékező képet Megmaradt Szobotkának című könyvében). Az író otthonosan mozgott valamennyi társadalmi osztály körében, s olyan eleven, máig lebilincselő korrajzok kerültek ki tolla alól, mint e mű is, melynek kalandos fő cselekményét, Lili és Ernő vesszőfutását a beszőtt, anekdotikus melléktörténetek teszik még tágabb horizontúvá.